III. rész: az EU „kormánya”, a nagy marionett játékos, az EU motorja és villámhárítója – a Bizottság
Itthon az Európai Bizottság valahol az elemi gonosz és a buta ingyenélők szinonimájává kezd válni, aki az USA és a nagy vállalatok kívánságainak végrehajtója. Ugyanakkor ez a motor tartja egyben már 65 éve az unió egyre bővülő számú tagállamait. Működtet egy olyan együttműködési rendszert, ami azelőtt elképzelhetetlen volt és egy olyan pénzügyi rendszert, az eurózónát, aminek a közgazdászok nagy része szerint elviekben már a létrehozással össze kellett volna omlania. Szóval mi is ez a Bizottság? Féljük vagy szeressük? Mire számíthatunk tőle?
A Bizottság eredetileg egy technokrata, szakmai alapon működő intézményként jött létre, aminek a fő feladata magas színvonalú uniós jogszabálytervezetek elkészítése és azok kitárgyalása az EU két jogalkotójával, a Tanáccsal és az Európai Parlamenttel. Sok más feladata mellett ő a költségvetés őre. Eddig ez a funkciója kevésbé volt a nyilvánosság számára feltűnő, de a jogállamisági feltételesség (kondicionalitás) alkalmazása esetén ezt a hatáskörét nagyon gyorsan, sokan megtanulhatják.
A Bizottság vezetőit, a biztosokat a tagállamok delegálják. Nem véletlen, hogy az egyes befolyásos posztokért komoly egyeztetéseket folytatnak egymással a tagállamok. Hosszú ideig működött, hogy a Bizottság szakmai előterjesztő és a két politikai döntéshozó között mediátor, de a jogalkotásért a tagállamok miniszterei (Tanács) és az Európai Parlament (EP) felel. A jelenlegit megelőző ciklusban ugyanakkor komoly változás következett be azzal, hogy az EP elfogadtatta az ún. Spitzenkandidat intézményét. Az EP választásakor a Bizottság elnökét közvetlenül választották meg a választók, ő volt az Európai Néppárt színeiben induló Jean-Claude Juncker. Juncker pedig világossá tette, hogy az ő Bizottsága politizálni fog.
S itt álljunk meg egy pillanatra. Amikor bárki arról beszél, hogy politizál, az azt jelenti, hogy a választói vélt vagy valós elvárásának akar megfelelni. S abban talán egyetérthetünk, hogy a médiakörnyezet érdemben formálja a fogyasztók véleményét. Ehhez képest a kelet-európaiak véleménye, gondolatai, látásmódjuk praktikusan nem jelenik meg a nyugati mainstream médiában. Részben ennek is köszönhető hogy a döntéshozók nyugati médiának/fogyasztóknak/választóknak történő megfelelés mozgatja legtöbbször az uniós döntéshozókat, különösen az Európai Parlamentet és a Bizottságot. Lehet ezért mindenféle összeesküvést és „ballib médiát” emlegetni, de valahol ez egy olyan terület, ahova a kelet-európai országok igazán nem is próbáltak bejutni. Ha csak belegondolunk, hogy itthon, egy ekkora országban mekkora összeget fordít a Kormány a kommunikációra és megnézzük, hogy próbál érdeket érvényesíteni Brüsszelben az olyan, mintha az AI-ról visszalépnénk a papírhoz és tollhoz. Itthon felismerte a politika, hogyan lehet az online és offline médián keresztül a választókhoz elérni, a véleményüket formálni. Ehhez képest Brüsszelben a klasszikus utat (tanácsülések, két- és háromoldalú egyeztetések) járja úgy, hogy közben a korábbi szövetségeseit is beáldozza gazdasági, politikai szempontból nehezen értelmezhető szempontokért (pl.: Kirill-pátriárka ügye). S lehet, hogy van mögöttük (pl: oroszpárti, USA kritikus gondolatok) észszerű magyarázat, de ha ezt nem mondják el, akkor a média kialakítja a véleményét az országról, a kormányról és idővel eljut(ott) a folyamat egy olyan szintre, hogy a nyugati-választók ez utóbbi narratívát fogadják el. Így, ha a Bizottság politizál, akkor figyelembe veszi a választók, a meghatározó tagállamok és politikai erők véleményét. Ezt követően pedig lehet a médiát és a Bizottságot mindennel is vádolni, de ebben van némi szerepe annak is, hogy a magyar és a többi kelet-európai kormány a csatlakozásuktól kezdve elengedték a nyugati mainstream médiát – a miniszteri és kormányszóvivői nyilatkozatok ebben a világban is a papírral és tollal érnek fel a Cambridge Analytica korában.
A Bizottságon belül vannak „egyenlőbbek”. A Bizottság elnöke mellett három ügyvezető alelnök és négy alelnök is van. Ezek közül közismerten feszült a viszony az uniós Zöld megállapodásért felelős Frans Timmermansszal (ő koordinálja például az agrár-, a klíma- és a környezetvédelmi biztosok munkáját, az agrártámogatásokat), akivel az előző ciklus alatt a Kormány rendszeresen ütközött, valamint a jogállamiságért felelős Véra Jourová alelnökkel, akivel sok esetben nem akart tárgyalni. A gyakorlat szerint a tagállamok arra törekednek, hogy a Bizottság minden tagjával legalább semleges vagy támogató kapcsolatot alakítsanak ki, mert a Bizottság egy egységként (Kollégium) dönt minden kérdésben. A döntés során elsősorban a felelős és érintett biztosok, az esetlegesen őt koordináló alelnök és a Bizottság elnökének a szava a leginkább releváns. Emiatt is fontos, hogy a kritikus időszakban mennyire nyitott és megértő a kommunikáció a tagállam és a biztosok között. Ha megnézzük az utóbbi 12 év magyar kormányzati kommunikációját a Bizottságot dicsérő, annak tevékenységét elismerő üzeneteket nagyítóval kell keresni. Mindezek miatt most az uniós támogatásokért felelős miniszter és csapata igyekszik ezeket az évek alatt felhalmozott feszültségeket „kisimítani” annak érdekében, hogy hozzáférhessen Magyarország az uniós forrásokhoz.
Ha a magyar szempontok megértésében gondokat látunk akkor nem szabad elfeledkezni arról a tényről, hogy az uniós intézmények vezetői pozícióiban a kelet-európaiak lényegesen alul vannak reprezentálva az északi, déli és nyugati országokhoz képest. S persze lehet ezt sok mindennel magyarázni, de 18 évvel a 10 ország csatlakozása után ez az eredmény komoly kritikája a mindenféle egyenlőséget szem előtt tartó Bizottságnak. S miért fontos, hogy a tagállamok polgárai milyen tisztviselői pozíciókat töltenek be? Azért, mert:
- a Bizottságban a jogalkotás alapja az ügyintéző. Ő kíséri végig a dossziét a teljes eljárásban. Ha bármilyen szakaszban kérdés merül fel ő van ott, hogy a vezetőjét segítse, válaszoljon – az EP vagy a Tanács nem tehet javaslatot jogalkotásra. Minél többen vannak az ország számára legfontosabb főigazgatóságokon, annál nagyobb az esélye, hogy a tagország számára fontos jogszabálytervezetet az ország sajátosságait személyesen ismerő tisztviselő fogja kezelni.
- a Bizottság bár független, de minden ország Állandó Képviselete (ÁK) igyekszik jó kapcsolatot fenntartani a saját állampolgárával. Igyekeznek támogatni, segíteni a saját állampolgáraikat és ez a hozzáállás a tagállamoknak megtérül.
Néhány megjegyzés: i) lehet nem mindenki számára egyértelmű, de a lobbi vagy érdekérvényesítés nem azonos a korrupcióval; ii) Brüsszelben a szakmai információk folyamatos cseréje történik. Információt adnak információért, pletykát pletykáért. Attól függ, hogy ki kivel és mennyire bizalmasan beszélget, hogy mennyire bíznak a felek egymásban. S itt jön be két alapvető érték: Bizalom és Hitelesség. Nagyon lassan lehet felépíteni ezeket, de egy rossz kiszólással le lehet rombolni az évek alatt lassan felépített hitelességet; iii) Emiatt nem mindegy, hogy kik is tárgyalnak egy adott ország érdekében. Az ő kapcsolati hálójuk, hitelességük teszi ugyanis lehetővé, hogy az adott ország politikai vezetése mennyiben naprakész az uniós javaslatok kapcsán; iv) S miért szükséges ez a folyamatos információcsere? Azért, mert az uniós intézmények messze vannak a tagállamoktól és szeretnének minél több hiteles forrásból tájékozódni, illetve olyan javaslatokat letenni az asztalra, amelyek átmehetnek a jogalkotókon.
- a jogszabálytervezetek véleményezése során a Bizottság egyes főigazgatóságai (mint itthon a minisztériumok) egymás között egyeztetnek. A nemzeti sajátosságokra az adott országokból származó kollégák tudják felhívni más országokból származó kollégáik figyelmét.
- a Bizottság és Brüsszel is olyan, mint egy falu, ahol mindenki mindenkivel beszélget. Minél többen vannak az adott országból uniós intézményekben, annál hatékonyabban tudják az adott ország szempontjaira felhívni a kollégái figyelmét.
S hol állunk HR-ben mi, magyarok? Nyomokban találni kollégákat vezető pozícióban a Bizottságnál. A többségük a csatlakozáskor ment ki, amikor könnyebben lehetett bekerülni. Ebből következően a többségük mélyen elkötelezett az uniós integráció iránt. Nem értik, mert egy ideje nem is magyarázzák el nekik, hogy mit és miért csinál a Kormány. Van egy nyitottságuk a régi ismerős kollégáik felé, de az újaknak ki kell érdemelni bizalmukat. Segítséget pedig nemigen kérnek a magyar Állandó Képviselettől, mert jelenleg a magyar Kormány intervenciója sajnos nem segíti Bizottságon belüli előmenetelt. Ebből következik az is, hogy az utóbbi időben nagyon kevesen tudtak bejutni a Bizottsághoz.
Kinek szeretne megfelelni a Bizottság? Hivatalból a Számvevőszék minősíti a Bizottságot. A Számvevőszék éves jelentései orientálják a Bizottságot, hogy az egyes ágazati politikák kapcsán tett javaslatai mennyiben váltak be, melyekhez kell hozzányúlni. A Számvevőszékhez képest azonban fontosabb igazodási pont az Európai Parlament. A gyakorlatban a Bizottság előszeretettel hívja segítségül az Európai Parlamentet, amikor a Tanáccsal vitába keveredik. Ebből következik az is, hogy ha az EP meghatározó politikai vezetőivel kerül vitába egy tagállam politikai vezetője, akkor arra igen is odafigyel a Bizottság. Az EP-vel való együttműködése azért is fontos, mert a Bizottság bármennyire is politizál, de csak szakmai alapon tud kommunikálni. Folyamatban levő eljárásról nem beszél nyilvánosan.
Ezzel átadja a teret a tagállamoknak, hogy értelmezzék, minősítsék az eljárását. Lássuk be a tagállamok számára nagyon hasznos, hogy a Bizottság gyakran „pofozózsák” szerepbe szorítható. Így a kormányok minden siker és eredmény letéteményesei, míg a Bizottság a szükséges rossz, amit el kell viselni. Valahol ennek a gyakorlatnak is lett az eredménye a Brexit.
Emiatt is fontos szövetségese az EP a Bizottságnak. Az EP-t ilyen jellegű szokásjogi korlátok nem feszélyezik, sőt célja, hogy az uniós, beleértve a bizottsági hatáskörök bővüljenek. Ugyanakkor éppen a „korlátozott felelőssége” miatt jelentősen meg is tudja nehezíteni a Bizottság munkáját. Például: úgy tűnt sikerül a Bizottságnak megosztania a magyar-lengyel tandemet, de azzal hogy megkövetelte RRF alku teljes és pontos betartását Varsótól, a lengyelek a Von de Leyen Bizottsággal nyílt konfliktusba kezdenek.
A Bizottság megmaradt technokratának abban is, hogy az adott politikai ügyet is technokrata módon kezeli. Sok apró kérdést tesz fel a tagállamnak, azokra érkezett válaszokat feldolgozza, értékeli, újabb kérdéseket fogalmaz meg. S igen, egyszer elérkezik az a pont, amikor a Bizottság politikai vezetőinek kell állást foglalniuk. Azonban ezt a pontot, ha akarják, a folyamatos kérdésekkel halaszthatják, ameddig nekik és a tagállamoknak megfelelő. Abban ugyanis nem lehet kétségünk, hogy a Bizottság politikai vezetői a véleményük kialakítása során nem csak a tagállammal, de az EP-vel és a meghatározó tagállamokkal is folyamatosan egyeztetnek. Az utóbbiaknak pedig a leginkább az a politikailag kényelmes, ha nem nekik, hanem a Bizottságnak kell konfrontálódnia a renitens állammal. Most nagyon hiányzik az olyan tagállami vezető, mint Angela Merkel, aki a kompromisszumokat kereste.
S mire számíthatunk a Bizottságtól? Elsőre különösen hangzik, de talán ő lehetne a legnagyobb segítségünk. A Bizottságba és a tisztviselőibe beleégett, hogy a vitákat nem megnyerni kell, hanem azokat kompromisszummal kell feloldani. Lehet, hogy megizzasztják az adott tagállamot, de idővel megkeresik azt a megoldást, ami minden fél számára elfogadható vagy elviselhető lesz. Ilyen kompromisszum lehet például, hogy:
- Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez;
- szigorú ellenőrzési rendszert alakítanak ki;
- jogszabályi változtatásokat kérnek Magyarországtól.
A végén azonban megadják a lehetőséget a magyar vezetésnek, hogy a kommunikációban a saját sikereként állítsa be a kompromisszumot.
Ez a forgatókönyv ott mehet félre, és lassulhat le a folyamat, ha:
- a Kormány úgy dönt hogy felcsatlakozik Lengyelországhoz és átmegy egy keményebb tárgyalási stílusba;
- a kormány képviselői a tárgyalásokon nem rendelkeznek kellő felhatalmazással;
- a közigazgatási apparátus nem képes leírni a vállalásokat;
- meghatározó tagállamokat és/vagy EP pártokat húzunk magunkra, akik nyomást gyakorolnak a Bizottságra, hogy ne engedje ki könnyen Magyarországot a folyamatban levő eljárásokból.
Nyitókép: a Von der Leyen Bizottság, European Union, 2021, EC – Audiovisual Service