A vállalkozások már nem csak a piaci kockázatnak vannak kitéve, hanem meg kell küzdeniük:
Kelet-Európában még óvatosan emlegetik ezt a szókapcsolatot, ugyanakkor tőlünk nyugatabbra ez már elfogadott, mért és kezelt kihívás.
Az elmúlt évtizedekben mi ezzel foglalkoztunk itthon és Brüsszelben, a közigazgatásban és az üzleti világban. Erre a tapasztalatra, és az évtizedek alatt felépített hitelességünkre építünk.
A célunk: hogy segítsük megfogalmazni és továbbítani a vállalatok/érdekképviseletek üzeneteit, hogy a kockázatok lehetőségekké változzanak.
figyelemmel kísérjük, elemezzük és a vállalati döntéshozók számára heti/havi rendszerességű összefoglalókban értelmezzük az ágazatukra vonatkozó uniós jogszabálytervezeteket, illetve kereskedelmi megállapodásokat.
a vállalat etikai elveit betartva, hosszútávra szóló, átlátható kapcsolatokat alakítunk ki a döntéshozók (magyar, illetve európai uniós) és a vállalat között.
folyamatosan nyomon követjük az adott ágazatot/vállalatot érintő európai uniós, illetve hazai jogszabályok változását és ehhez kapcsolódó stratégiát fogalmazunk meg az ügyfeleink számára.
a vállalat döntéseit meghatározó politikai, a szabályozási, a közösségi média környezet felmérése, annak változásainak nyomon követése.