A 2022-es évnek sikerült még a 2020 és a 2021-es év kihívásait is felülmúlnia. Az eredmény: az állami beavatkozás további erősödése. Ezt talán legszemléletesebben az Európai Bizottsághoz bejelentett állami támogatások mutatják[1]. (A bejelentett (notifikált) támogatás és a kifizetett támogatás nem azonosak. A Bizottsághoz már bejelentett támogatási jogcímeken lehet támogatást folyósítani a keret erejéig a következő években is, amennyiben azok lejárata nem korlátozódik az adott évre. Másrészt a tagállam dönt arról, hogy kifizeti-e a bejelentett támogatásokat.)[2]
2022-es évet az orosz agresszió és annak következtében kialakult energiaválság késztette beavatkozásra az tagállamok kormányait. Ezt az évet talán a legjobban a 2020-al érdemes párhuzamba állítani, amikor egyik pillanatról a másikra megjelent a COVID és a tagállamoknak reagálniuk kellett a helyzetre. A Covid-hoz hasonlóan vis maior helyzet alakult ki 2022. február 24-én, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát.
A COVID-ra reagálva, 2020-ban toronymagasan Németország jelentett be a legnagyobb értékben új támogatást, őt követte Franciaország, Olaszország, Finnország, Belgium, Lengyelország, Spanyolország és Ausztria. (A grafikon a lezárástól, az uniós költségvetésről és a helyreállítási alapról szóló politikai megállapodásig (2020 július 17-21) mutatja a notifikált támogatásokat.) A támogatások akkor részben célt értek, ugyanakkor többek véleménye szerint érdemben hozzájárultak a magas inflációhoz.
Az orosz-ukrán háborúra és az azt kiváltó energia válságra és gazdasági „turbulenciákra” a leghatározottabban is Németország reagált. A tavaly bejelentett összes új tagállami támogatások közel 47%-a Németországhoz köthető. Az őt követőek sorrendje 2020-hoz képest: Olaszországra, Franciaországra, Dániára, Lengyelországra, Finnországra, Spanyolországra, Romániára és Magyarországra módosult.
Az állami támogatások mellett tavaly megjelent egy fontos, uniós[3] gazdaságélénkítő eszköz is: a Helyreállítási Alap (RRF), amiből már egyes országok tavaly jelentős összegben forrásokat is le tudtak(nak) hívni. Az RRF legnagyobb kedvezményezettjei, a déli államok: Olaszország, Spanyolország és Görögország voltak a legeredményesebbek az RRF források lehívásában. Mellettük még érdemes megemlíteni Franciaországot és a támogatásokban “megtáltosodott” Romániát is. A támogatások döntő része a megemelkedett energiaárak miatti gazdasági visszaesés csökkentésére szolgáltak, de jelentős összegeket fordítanak egyes országok a közlekedés fejlesztésére, a zöld átállásra, a hidrogén energiaként történő felhasználásának kutatására. A hidrogén kutatás kapcsán érdemes megemlíteni a 13 ország (Ausztria, Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Görögország, Olaszország, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Szlovákia, Spanyolország és Svédország) közös projektjét (IPCEI keretében) 10600 millió és a portugál-spanyol projektet 8400 millió euró értékben.
2022-ben már minden európai országban magas volt az infláció és e mellett avatkozott be az állam a piaci szereplők védelme érdekében. Ugyanakkor 2022-ben még nem írták ki az új költségvetési ciklus alapján kohéziós/strukturális támogatásokat, így a korábbi évekhez képest csak csökkentett mennyiségben, az előző (2014-20) ciklus maradványa erejéig tudtak uniós forrásokat felhasználni.
2023-ban ugyanakkor a tagállamok számíthatnak a kohéziós és a helyreállítási alap forrásaira azonban nem úgy tűnik, hogy csökkenteni akarnák az állami támogatások mértékét gondoljunk csak a francia-német kezdeményezésekre, a potenciális USA vs EU támogatási versenyre vagy éppen a Bizottság elnökének legutóbbi nyilatkozataira.
Az állami beavatkozás a piac működésébe kicsit olyan, mint a kábítószer, nehéz lejönni róla, nehéz azt abbahagyni. Az elmúlt évek szükségessé tették az állami beavatkozást és ez következő évben sem fog várhatóan változni függetlenül attól, hogy hol mennyire liberális vagy éppen protekcionista politikai vezetés van hatalmon.
Az állami támogatások normál piaci körülmények között nem azonosak az adott ország versenyképességével, sőt. Vannak olyan hagyományosan liberális szemléletű, nagyon fejlett gazdaságú államok (például a skandinávok), ahol a piaci szereplők állami támogatásai minimálisak. Ugyanakkor tavaly minden ország bejelentett új állami támogatást (a grafikonon a német támogatás miatt nem lehet őket szemmel láthatóan feltűntetni). Amikor Dánia feljön a 4. helyre, amikor Svédország 458 millió euró értékben jelent be támogatást, akkor: érdemes egy pillanatra elgondolkodni arról, hogy hol is vagyunk mi magyarok.
Magyarország láthatóan igyekszik növelni az állami támogatások nagyságát, azonban ez a közel 5 milliárd euró értékű támogatási lehetőség arra elég, hogy a hasonló nagyságú országokkal (Csehország, Portugália ) tartsa ezen a területen a lépést. Ugyanakkor ahogyan egyre többen elkezdik lehívni a Helyreállítási Alapot és ami ennél is fontosabb, elkezdik megkapni a kohéziós forrásokat, úgy lesz egyre nehezebb és leginkább költségesebb tartani velük a tempót. Látványos ahogy – a korábban Magyarország mögött álló – Románia sebességet váltott és már a támogatásokban is maga mögé utasítja Magyarországot. Lehet azt mondani, hogy mi piaci alapon akarunk forrásokhoz jutni, azonban az egyre drágább lesz. 2022-ben már minden európai ország elkezdett állami támogatásokat nyújtani. 2023-ban ez a trend nem valószínű, hogy változna. A különbség annyi, hogy míg a többiek (Lengyelországot – egyelőre – leszámítva) hozzáférhetnek a helyreállítási alapjukhoz és a kohéziós forrásokhoz és ehhez teszik hozzá az állami támogatást, addig Magyarország uniós forrásai – leszámítva az agrárpénzeket – továbbra is bizonytalanok.
Miközben a nyugat-európaiak komoly forrásokat mozgatnak meg csoportosan és tagállami szinten a hidrogén felhasználásának kutatására, a zöld átállásra, mi is rendelkezünk saját célokkal (például: rezsiharc, Paks2, Vodafone, Budapest-Belgrád, kikötő az Adrián, gazdasági expanzió). Azonban az inflációval, a forrásokhoz jutás a költségeinek emelkedésével a célok elérésének költségei is folyamatosan nőnek. Ezzel párhuzamosan a korábbi uniós források sem érkeznek. (Nem lepődnénk meg ha tavaly nettó befizetőkké váltunk volna.)
Mi várható itthon? A jelen politikai és gazdasági környezetben a vállalatok és a piaci szereplők további megszorításokra, különadókra készülhetnek mindaddig, amíg nem normalizálódik a kapcsolat a Kormány és az uniós intézmények között. A politika nem maradhat le a támogatási versenyből különösen, ha a stratégiai piaci szereplők kevésbé versenyképesek, mint a versenytársaik. S ahogy a háborúhoz, úgy a támogatási versenyhez is három dolog kell: pénz, pénz és pénz. S ha mi ehhez az „inputhoz” drágábban jutunk hozzá mint a versenytársak, akkor annak a hatásait először a piaci szereplők és a lakosság, idővel akár a politika is megérezheti.
[1] Az uniós jogszabályok szükségessé teszik, hogy egy meghatározott összeghatár felett bejelentsék az egyes tagállamok az új támogatásokat.
[2] A jelen összefoglaló, a Bizottság által közzétett, nyilvános forrásokból megszerezhető, mindenki számára elérhető adatokon, információkon alapulnak.
[3] A kohéziós forrásokból az előző költségvetési ciklus maradványait lehetett 2022-ben felhasználni. 2023-ban várhatóak első uniós kifizetések az új operatív programok alapján a 2021-27-es forrásokból.