Mindenki másképp értékeli a Stratégiai Párbeszéd során elfogadott jelentést. A jelentés különös súlyt kap azzal, hogy a COPA, a COGECA, a Fiatal Gazdák Szövetsége a CEJA és a földtulajdonosok legnagyobb szervezete az ELO és a kereskedőket összefogó Eurocommerce, míg a másik oldalról olyan szervezetek is aláírták, akik korábban elképzelhetetlen hogy egy platformra kerültek volna a mezőgazdasági szervezetekkel. Ha így nézzük, a jelentés áttörés és hatalmas siker. Ugyanakkor ha azt a jelenlegi politikai és gazdasági környezetben helyezzük és a saját elveit követjük, akkor azok: a KAP leépítéséhez vezetnek. Emellett a termékek további drágulását és a közepes- és nagy gazdaságok fokozatos leépülését eredményezik.
Ahogy a háborúhoz is három dologra van szükség: pénzre, pénzre és pénzre, úgy az agrárpolitika alapja is a pénz. S itt kezdődnek problémák, mert erről semmi konkrétum nem hangzik el. Úgy írták meg a jelentést mintha a világ minden forrása rendelkezésre állna és nem foglalkoztak sem azzal hogy az egyes célokra és intékedésekre, legalább a jelenlegihez viszonyítottan mekkora forrásra van szükség és azzal sem hogy a változások hogy hatnak az uniós mezőgazdaság versenyképességére a világpiacon. Magyarul továbbra is meg tudjuk őrizni a nettó exportőr pozíciónkat vagy a változások miatt a saját, belső piacunkat adjuk át a versenytársainknak.
Természetesen lehet beszélni arról hogy milyen szép világot álmodunk meg a jövőben, de ha nem tisztázzuk, hogy ez mennyibe fog kerülni, ki finanszírozza és milyen alapon, akkor az egész egy vágyálom. A jelentés is egy vágyálom, sőt ennél rosszabb, mivel ha az elmúlt költségvetési tárgyalásokat és a jelenlegi tagállami politikai prioritásokat nézzük, akkor a jelentés a KAP költségvetését várhatóan inkább leépíti mintsem növeli. Ha reálisan elemezzük a KAP helyzetét az uniós politikák között, figyelemmel például a Draghi-jelentésre, a védelmi kiadások növelésére, akkor be kell lássuk elég kis esélye van annak, hogy az uniót finanszírozó tagállamok a jelentés hatására mondjuk megdupláznák a KAP költségvetését. (Igazából azt se tudjuk, hogy jelentés céljainak elérése mennyibe is kerülne.) Sokkal reálisabb hogy az állam- és kormányfők az inflációval korrigálják a források nagyságát és esetleg még arra ráemelnek még néhány százalékot, csak hogy azt mondhassák: megértik a gazdáikat. Ebben az esetben, ha követjük a jelentés elképzeléseit, akkor a KAP alaptámogatásból csak: a kisgazdaságok (méretük nem definiált), a természetileg hátrányos területeken gazdálkodók, a vegyes gazdaságok, a fiatal gazdák és az új belépők lennének jogosultak az alaptámogatásra, praktikusan ők maradnának a KAP-ban. Ha jól értjük rájuk nézve kellene alkalmazni a nemzeti KAP stratégiai terveket AÖP-vel, AKG-vel együtt. Ebből az is következik, hogy ha nincs érdemi forrásbővülés, akkor az eddig erre a körnek juttatott forrást tartanák a KAP-ban és a többi (közvetlen kifizetés, vidékfejlesztés)– tagországonként eltérő mértékben – átkerülne a két új, KAP-on kívüli alapba.
A nagy kérdés: mi történik, ha a közepes- és nagygazdaságokat kivesszük a támogatásból? Maguktól miért akarnának fenntarthatósági beruházásokat végrehajtani? Ha kötelezzük őket, akkor vagy át kell hárítaniuk a költségeiket a fogyasztókra, ezzel egyébként rontva a versenyképességüket a harmadik országok (pl.: Ukrajna, Brazília, Kanada, USA, Oroszország) termelőivel szemben, vagy meg kellene őket támogatni. Erre szolgálna két, a KAP-on kívüli alap. Az összes gazdaság kicsitől a nagyig ebből a két alapból (Mezőgazdasági Igazságos Átmeneti Alap (AJTF) és Természethelyreállítási Alap (ThA)) kellene forrásokat szerezzen. Az AJTF-ről tudjuk, hogy az félpiaci lenne, uniós, tagállami és piaci szereplők részvételén alapulna. Ez akár még előremutató is lehetne, de mivel ezek az alapok a KAP-on kívül lennének, ezekért (nincs kimondva, de a céljuk miatt) értelemszerűen a Bizottságon belül a Klíma, illetve a Környezetvédelmi Főigazgatóság felelne. (Azt pedig az elmúlt években megtapasztalhattuk, hogy mennyire gazdaközpontúak a javaslataik.)Egy ilyen döntéssel várhatóan a jelenlegi KAP források jelentős része is hozzájuk kerülhetne. Érinthetné a KAP eddigi közepes- és nagygazdaságoknak juttatott forrásainak jelentős részét, az AÖP és AKG forrásaikat és a vidékfejlesztési forrásokat is. Ez persze most még az eddigi néhány évtizedes MFF gyakorlaton alapuló spekuláció. Bárhogy is nézzük, komoly aggályok merülhetnek fel hogy ezek az alapok mennyiben segítenek olyan beruházásokat, amelyekkel a világpiacon versenybe tudnának maradni a klímaváltozás hatásai miatt eleve hátrányos helyzetbe került gazdaságaink a lazább szabályozási keretek közt dolgozó harmadik országok gazdáival szemben. A közepes- és nagygazdaságoknak most kellene kockázatos és hosszútávra szóló beruházásokról dönteni, legyen szó például növénykultúra váltásról, öntözésről, járványok és az állatjóléti szabályok miatti invesztíciók. S akkor nem beszéltem az politikailag érzékeny ukrán termékek és termelés agrárpiacra gyakorolt hatásairól. Ebben az helyzetben éppen hogy azt kellene érezniük az üzemeknek, gazdáknak hogy van mögöttük védőháló, ehelyett azt is elvennék a jelentés aláírói, így az érdekképviseleteik, ami eddig volt.
S akkor térjünk át a gazda valódi partnerére a fogyasztóra, akinek előállítja a termékét. A jelentésből pont az hiányzik , hogy megfizethető áron legyenek elérhetők a termékek. Hiányzik hogy a fenntarthatósággal legalább azonos súlyú célként határoznák meg, hogy a fogyasztók elfogadható áron jussanak hozzá az élelmiszerhez. Enélkül mind a fenntarthatóság, mind a gazdák jövedelme elveszíti minden jelentőségét. Az elmúlt években egyre inkább több fogyasztót az érdekli, hogy mennyiért vásárolja meg az adott terméket. S ők nem csak a boltokban, de a szavazófülkékben is hangot adnak a nem tetszésüknek. Erről nem esik szó, csak arról, hogy a magas minőségű terméket majd megfizeti a fogyasztó. Ugyanakkor ez az egyik legősibb, legalapvetőbb célja a közös agrárpolitikának, csak ki kellene nyitni az EU Szerződését!
S akkor kiknek jó ez a jelentés?
| Jó | Rossz |
| A civileknek akik új intézménnyel (EBAF) nagyobb beleszólást kapnak a jogalkotásba | Akik az agrárpolitikára elsődleges a gazdák és a fogyasztók szemszögéből nézték |
| A magasabb jövedelmű, környezettudatos fogyasztóknak | Az árérzékeny fogyasztóknak |
| A fiatal gazdáknak, kisgazdaságoknak, hátrányos területeken gazdálkodóknak, vegyes (állat- és növény) gazdaságoknak, mert nagyobb figyelmet és vélhetően valamivel több forrást kapnak | A közepes- és nagygazdaságoknak, mert komoly forráscsökkenés elé néznek |
| Azoknak a tagállamoknak, ahol a vegyes gazdaságok és a kisgazdaságok jellemzőek és/vagy az állami támogatási versenyben jó helyzetben vannak. | Jellemzően a volt szocialista országok ahol a monokultúrás gazdálkodás és a nagybirtokok a jellemzőek. |
| Harmadik országoknak, mivel csökken az EU versenyképességeés így könnyebben piacra juthatnak | Aki szerint az alacsonyabb jövedelműeket is az uniós agráriumnak kellene ellátnia. |
Összegezve: a jelentés kellően meg fogja osztani mind a tagállamokat, mind az érdekképviseleteket és ezzel rontani fogja a KAP és a gazdák érdekérvényesítő képességét. Elvben megtehetnék az érdekképviseletek hogy felszólítják a vezetőiket hogy lépjenek vissza a jelentés támogatásától, azonban erre várhatóan azt a választ kapnák hogy a fentiek csak spekulációk és később is lehet majd tiltakozni. Ezzel pedig egy olyan egyirányú, folyamatosan szűkülő utcába mennek be ahonnan már nem fognak tudni visszafordulni, mivel a jelentés kötni fogja őket. A KAP reform szabályainak tárgyalása ugyanis az MFF tárgyalások végére már annyira előrehaladottak lesznek, olyan kevés idő marad a reform bármilyen korrekciójára, hogy az elveken nem lehet majd változtatni.
S ha a források érdemben nem nőnek attól, még az új rendszerrel és a további szigorításokkal a gazdáknak kell szembenézniük. A legfontosabb üzenet az, hogy bár úgy látszik, hogy a parti már eldőlt, de a játszma még csak most kezdődik és egy hosszú folyamat lesz mire a végére érünk. Ebben a helyzetben a gazdáknak, érdekképviseleteknek, tagállamoknak és a képviselőknek együtt kell működni, hogy egy a fogyasztónak és gazdának is fenntartható agrárpolitikát fogadjanak el. Egy olyan, a realitásokon nyugvó agrárpolitikát, ami figyelemmel van: az jelentésben -nagyon helyesen- kiemelt fiatal gazdákra, kisgazdaságokra, új belépőkre, hátrányos területeken gazdálkodókra, ugyanakkor nem adja fel az eddigi piaci pozícióit sem.