Az európai uniós klímacélok és zöldítés nemcsak az iparban, hanem a mezőgazdaságban is reflektorfénybe került az utóbbi években. A háború azonban sok mindent átírt, egyes tagállamoknak pedig nem akaródzik az ökológiai gazdálkodás bevezetése, mert annak megemelkedett költségei a fogyasztókat terhelné.
Az EP Mezőgazdasági Bizottságának (COMAGRI) május 30-i ülésén Tassos Haniotis, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóság stratégiai és politikai elemzési igazgatója ismertette a KAP biológiai sokféleségre, talajra és vízre gyakorolt hatásáról szóló, 2021. december 17- én közzétett 121 oldalas értékelő jelentés megállapításait. A vizsgálat célja annak értékelése volt, hogy milyen mértékben segítették az eszközök és intézkedések a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodás politikai célkitűzésének elérését. A Bizottság is beismerte, hogy az értékelés túl későn készült el ahhoz, hogy a KAP-javaslatot megalapozza, de ennek ellenére úgy vélte, hogy annak megállapításai hasznos információkkal szolgálnak a tagállamok, valamint a Bizottság és az európai parlamenti képviselők számára a KAP stratégiai terveinek értékeléséhez.
Az EP képviselők azonban más állásponton helyezkedtek el. Az értékelő jelentés szerintük beismerése annak, hogy a jelenlegi KAP nem járul hozzá a fenntartható gazdálkodási gyakorlat ösztönzéséhez, és a helyzet az idén jelentősen romlott, mivel a háború miatt további nyomás nehezedik a zöld célok megőrzésére a gazdasági érdekekkel szemben. Az értékelés megállapította, hogy a tagállamok nem fordítottak elegendő forrást a célzott intézkedésekre, nevezetesen a mezőgazdasági, agrár-környezetvédelmi, Natura 2000 intézkedésekre és az ökológiai gazdálkodásra való áttérésre. Sok esetben minimalista megközelítést alkalmaztak bizonyos általánosabb kölcsönös megfeleltetési és környezetbaráttá tételi feltételek esetében, amelyek nem a konkrét helyzetekben felmerülő pontos kihívásokra irányultak. A képviselők nem lepődtek meg azon, hogy a KAP intézkedések veszítenek a biológiai sokféleséget támogató célokból, és kifogásolták, hogy a Bizottság értékelése túl későn érkezett ahhoz, hogy befolyásolja az új agrárpolitikai keretrendszerrel kapcsolatos döntéseket. A néppárti és zöldpárti EP- képviselők is kifogásolták, hogy a közvetlen kifizetések és a zöldítés, nem járultak hozzá jelentősen a biológiai sokféleséghez, legalábbis nem olyan mértékben, mint amennyiben az indokolt volna. Úgy vélték továbbá, hogy az önkéntes intézkedéseket a jelenlegi helyzetben nem fogják adaptálni a hagyományos gazdaságokban, mivel a költségek az egekbe szöktek. Ezért csak a kötelező előírásoknak lehet érdemi eredménye a jövőben, és központi szerepet kell szánni a talajvédelemre vonatkozó szabályozásnak is.
Virginijus Sinkevičius környezetvédelmi biztos hangsúlyozta, hogy a Zöld Megállapodás céljainak megvalósítása fontos, még az ukrajnai válság és a világ élelmiszer-ellátási problémái ellenére is. Az erdőgazdálkodással kapcsolatban kifejtette, hogy a bioenergia az EU megújuló energiájának mintegy 60 százalékát teszi ki, és megjegyezte, hogy ha prioritásként kezelik a nem újrahasznosítható biomasszából származó hulladék, valamint a mezőgazdasági és erdei maradványok felhasználását, akkor a REPowerEU-val összhangban biztosítható a fenntartható energiatermelés. Az energiaválság okozta nehézségek megoldására ezért nem a környezetvédelmi célokat kell feláldozni, sokkal inkább a megújuló energiaforrásokra való mihamarabbi átállást kell szem előtt tartani és szorgalmazni. Kiemelte továbbá, hogy megkezdődött a munka a talajegészségügyről szóló javaslaton, amelyet jövőre nyújtanak be, és a tervet a tagállamokkal, szakértőkkel és érdekeltekkel szoros együttműködésben, alapos hatásvizsgálat alapján dolgozzák ki. Biztosította a bizottság tagjait, hogy a terv teljes mértékben tiszteletben tartja a szubszidiaritás és az arányosság elvét, és rugalmasan alkalmazza a nemzeti és regionális megoldásokat ott, ahol azok indokoltak. A témában hamarosan nyilvános konzultációt indítanak.
A fentiek kiértékeléseként elmondható, hogy a klíma- és környezetvédelmi szempontok látványosan ütköznek az élelmiszerellátási célokkal. Itt jelenik meg talán legélesebben a nyugat-európai és a kelet-európai fogyasztók eltérő viszonya az élelmiszerár növekedéshez. Míg Nyugaton az élelmiszerárnál fontosabb, hogy az élelmiszer mennyire fenntartható termelésből származott, a kelet-európai, jellemzően vidéken élő lakosság számára az ár a meghatározó. Külön érdekesség, hogy az USA-ban egyes élelmiszerláncokban az ökológiai termékek olcsóbbak a hagyományos gazdálkodásból származó termékeknél. Mindez az egyre hatékonyabb gazdálkodás és az élelmiszerláncok eltérő kereskedelempolitikája miatt lehetséges. Érdemes lenne egyrészt Nyugat felé a nyugati médián keresztül kommunikálni a kialakult helyzetről és a kelet-európai fogyasztói preferenciákról, másrészt elgondolkozni azon, hogy miként lehetne hatékonyan az ökológiai termelést, illetve fenntartható gazdálkodást megvalósítani nagygazdasági szinten. A nyugati világ és annak fogyasztói ezt várják el, ahogyan a piac is – a piachoz való tartozás pedig meg kell határozza a hosszútávú stratégiát is.